2009. január 11., vasárnap







Minden héten elhatározzuk, hogy na ezen a hétvégén pihenni fogunk, nem megyünk sehova, nem szervezünk semmit, és minket is hagyjon békén mindenki. Hát ahogy eddig nem jött össze, úgy most sem. Szombaton reggel nekiálltam egy "kicsit" takarítani, ami eltartott majdnem délig, közben az uram elment bevásárolni, mert vacsira vártuk a sógornőméket. A drága férjem pénteken elhatározta, hogy süt nekem névnapomra rákóczi túróst, és emellé egy kis barátfülét is csinál. ( megmosolyogtam, -kiröhögni nem volt szívem, annyira lelkes volt- ugyanis nem csinált még soha ilyet, nem várom el tőle, és egyébként sem vezetünk valami nagy háztartást egyenlőre:-) Hát amikor megérkezett a boltból a hozzávalókkal, még mindig nem hittem el hogy ebből lesz valami, először kitiltott a konyhából :"ha itt vagy csak zavarsz"... de aztán addig mondogalódtam, hogy megengedte, hogy a pultnál leülhessek, és csendben lehessek:-)



ÉÉÉSSS Megcsinálttaaaaaa!!! Állati jól sikerült neki mindkettő, és halálos volt, ahogy ügyködött a konyhában, jókat röhögtünk ...:-) lehet, hogy pályát tévesztett???
Az egész család kapott a sütikből, mindenkinek csomagolt:-) Azért 2 órát sikerült pihennünk, nem csörögtek a telefonok sem, az esti vacsi, amit készítette is ehető volt, szóval egész jó kis napunk volt.
Ma viszont nagyon hisztis voltam, mentünk ebédre a szüleimhez, és a 20 perces séta végére sikerült jól felhúznom magam, hogy nekünk soha nincs egy szabad napunk, bla, bla, bla..
Aztán kollektíve megittunk egy isteni pálinkát, és sikerült befejeznem a duzzogást... hát nem egyszerű velem az élet:-)
Sajnos csak "bunda" nélküli képet csináltam a barátfüléről, és a rákóczi túrós is egyben van még a sütőben, felszeletelve nagyon szép volt, de azért megmutatom.


Bekereteztem egy pár hete elkészült keresztszemest is, amit a sógornőmnek csináltam, ez a kép olyan mint ő, volt is nagy röhögés:-) Nekiálltam egy újabb képnek, holnap lefényképezem, most még nincs mit mutatni beőle. Hát holnap megint hétfő....:(

1 megjegyzés:

  1. Szia!

    Köszönöm, hogy látogatod a blogomat :)
    Örülök, hogy ennyire tetszett és köszi a kommentet is :)

    Szép napot!

    Nina

    VálaszTörlés