Keresem az utam....

Bizony, keresem, még mindig... Rég nem írtam, időhiány, gondolataim rendezgetése, mit is akarok az élettől és a többi. 27 éves vagyok, diplomás, nem mintha ez manapság nagy szó lenne, de a történetemhez hozzátartozik. 17 éves korom óta dolgozom, dolgozgatok, leszámítva az utolsó kicsit több mint egy évet. Saját döntésem volt, nem kéyszerből vagyok itthon. Jól éreztem magam, az első 4 hónapban, eltelt a nyár, az ősz, jött a tél, és én unatkozni kezdtem, tudtam, hogy nem normális dolog az hogy ennyi idősen itthon vagyok.

Férjem itthonról dolgozik, sokat utazunk, nincs okom panaszra, mégis éreztem, hogy ez így nem jó, nem lesz jó. Tanulni akartam, pszichológiát, de sajnos a felvételi.... Aztán megláttam egy hirdetést: gyógyszertári asszisztens képzés indul! Remek, tudtam, hogy ez rám vár, kellemes környezet, vidám társaság, segíthetek, dolgozhatok is talán majd egyszer, szóval optimizmusból nem volt hiány. Kerestem gyakorlati helyet, a város legnagyobb gyógyszertárába fel is vettek, bárcsak ne így lett volna. Borzasztóan csalódott vagyok, mélységesen megdöbbentett az emberek viselkedése. Első napomon nagy nehezen midenkinek be tudtam mutatkozni, bár már kicsit furcsálltam az ott dolgozó hölgyeket, pontosabban a viselkedésüket. Senki, egy szót nem szólt hozzám, leültettek egy sarokba gyógyszerkönyvet olvasgatni, csak hogy ne kelljen velem foglalkozni. Bőgve jöttem haza, Krisztián bíztatott, biztosan jobb lesz, bíztam benne. 3 hét telt el, ma betelt a pohár. A helyzet nem változott, kolléganők közül 2 beszélgetett velem, a többi megalázóan méricskélt, vagy azt kérdezgette, hogy miért nem megyek el szülni. Volt olyan eset, amikor jó étvágyat kívántam, majd közölte, hogy idézem: köszi, eddig az volt. Nem bántottam senkit, a hangomat alig hallották, fel nem foghatom hogy viselkedhetnek így középkorú, családos nők. Féltékenység? Férjem szerint az, szerintem nevetséges lenne, ha egy kis gyakornokra lennének azok, egyébként sem jutna eszembe ilyen környezetben napi nyolc órát eltölteni.

Ma elegem lett. Felnőtt nő vagyok, azért választottam ezt a szakmát, mert érdekel! Nem a kenyeremet szeretném vele megkeresni, (legalábbis most szerencsére nem ez motivál) egész egyszerűen érdekel, és úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy besavanyodott, rosszindulatú emberek kiöljék belőlem ezt a vágyat!

Jól döntöttem, és az égiek is mellettem állnak nagyon úgy tűnik. Holnaptól, egy jó hangulatú csapat tagja leszek, ahol lesz névkártya a köpenyemet, köszönni fogunk egymásnak, és mostantól jól fogom érezni magam!!! Mert így lesz kerek az élet:-)

Mostantól visszatérek a kerékvágásba, és legközelebb hímzéssel jövök:-)