2009. október 16., péntek

Megint Varsó

Hétfőn indultunk Varsóba, pontosabban csak Katowicébe, de hát mint mindig, változott a terv útközben. Az autót vittük kötelező szervízbe, reggel 9 körül már Pesten voltunk, mondanomse kell, a legnagyobb dugóra értünk be, lépésben haladt a sor, amikor nagy csattanás.... Hátulról belénkszaladt egy Passat, de úgy, hogy annak a nagy autónak a fél eleje eltűnt, az ember az ajtaját sem tudta kinyitni. Krisztiánt így még nem nagyon láttam, tök ideg volt, amúgy sem szeret túl messzire menni autóval, és akkor már Pesten baleset. Persze én, a hisztérika, azonnal sírásban törtem ki, állatira megijedtem!!! És képzeljétek, a mi kocsinknak, szinte semmi baja nem lett, a lökhárítót visszarúgta az uram:-) egy két karc, és a csomagtartót nem lehetett kinyitni, de ennyi. Rendőrt hívott azonnal, mert lengyel rendszámos az autó, ne legyen később gond... 45 perc alatt 2 rendőrautó ment el jó lassan mellettünk, egyik sem állt meg, majd a harmadik végre megkérdezte, mit csinálunk itt az autópálya közepén, de őket sem hozzánk küldték!!! Szerencsére jó fejek voltak, lehelyszíneltek nálunk, de a kihívott rendőrautó 1,5 óra alatt sem ért ki.... Végül elindultunk, Zakopanéban foglaltunk első éjszakára szállást, amikor még úgy volt, hogy Katowicébe kell csak menni, az onnan csak 2,5 óra. De ott nem tudtak volna adni csereautót, így még függőben volt, mi lesz másnap. Zakopanéig szakadó eső, de a városka még így is gyönyörű, este egy jó kis étterembe azért bemerészkedtünk, aztán 8 körül már aludtunk:-) Reggel ez a látványfogadott minket: (Alsó kép) Nyárigumival:-) Szerencsére lejutottunk a hegyről, aztán jött a telefon mehetünk Varsóba, 6 óra autókázás aznap is:-) Már csak röhögtünk, hogy nekünk minden autós utunkon valami történik:-) Szerencsére minden rendben volt, ugyanilyen autót kaptunk, nem kellett várakozni amíg ezt javítják. Két éjszaka Varsóban, iszonyú időben, még sétálni sem lehetett, helyette bevásároltunk, jókat ettünk, minden iszonyú olcsó!!! Valamit nagyon jól csinálnak, azt hinnénk rosszabul élnek mint mi, de nem!!! Nagyon jó volt, mint mindig, a rosszat hamar elfelejti az ember úgyis:-)
A felső kép Varsóban készült.
Ma reggel megraktuk a kandallót, és hímezni fogok, és semmitsemcsinálni!!!:-)





2 megjegyzés: